Szentkatolnai hírességek

Szentkatolnai Bálint Gábor

Szentkatolnai Bálint Gábor
Szentkatolnai Bálint Gábor

(1844. március 13. – 1913. május 26.)

Szentkatolnai Bálint Gábor eszperantista, magyar nyelvész, az eszperantó nyelv első magyarországi képviselője.

Már gyerekkorától kezdtek „ráragadni” a nyelvek: édesapjától megtanult németül, majd sorra elsajátította az ókori klasszikus nyelveket: a hébert, a görögöt és a latint, majd nyugati nyelveket is. Mire leérettségizett, már tizenkét nyelven beszélt. Ezt követően Bécsben, majd Pesten tanult. Érdeklődése ekkor kezdett a keleti nyelvek tanulmányozása felé irányulni, melyben szerepet játszott a székelység eredetének megtalálására irányuló igyekezete és példaképének, Kőrösi Csoma Sándornak hatása.

Megismerkedett a kor híres magyar turkológusával, Vámbéry Árminnal, aki támogatta a tehetséges ifjút, s nagy hatással volt rá. Bálint nemsokára írt egy török nyelvtankönyvet is. Másik meghatározó élmény volt számára, amikor joghallgatóként a pesti egyetemen megismerkedett Fogarasi János akadémikussal, aki éppen a magyar nyelv szótárát szerkesztette. Sőt, éppen akkor a Magyar Tudományos Akadémia keresett egy fiatal nyelvtudóst, aki elutazna az Orosz Birodalomba, hogy a mongol és a mandzsu nyelvet tanulmányozza. Fogarasi ajánlására Bálint Gábort küldték ki, aki 1871-ben kezdte meg oroszországi kutatómunkáját.

Legelőbb a kazányi tatárok közt gyűjtött nyelvi anyagot, s már itt elkezdte a nyugat-mongol kalmük nyelvet tanulni. 1871 szeptemberétől 1872 májusáig Asztrahánban folytatta terepmunkáját a kalmükök között, jelentős nyelvi anyagot gyűjtve. Ezután visszatért Szentpétervárra, hogy ott tovább tanulmányozza a mongol és a finnugor nyelveket. Bár az MTA által kitűzött feladatában szerepelt a Mongóliába való utazás, s az ottani mongol nyelv tanulmányozása, Bálint ekkor már kevéssé hajlott erre (elegendőnek vélte a kalmük gyűjtés anyagát), de végül 1873 februárjában mégis folytatta útját Mongólia felé, s 1873 áprilisában megérkezett Urgába, ahol 5 hónapon keresztül gyűjtött nyelvi (főleg halha) anyagot.

Bálint Gábor nagy reményekkel jött haza, magántanári kinevezést kapott a pesti egyetemen, s beszámolóinak hallatán többen, köztük Vámbéry Ármin, Hunfalvy Pál és Ballagi Mór a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjának is ajánlotta a tehetséges keletkutatót. Páratlan nyelvtehetségét azonban csak rövid ideig kamatoztathatta Budapesten. Fogarasi János halála után egy ideig Arany János támogatta, de budapesti karrierje hamar véget ért, egyetemi állása megszűnt (ebben személyes ellentétek is szerepet játszhattak). Bálint 1879-ben bejelentette, hogy önkéntes száműzetésbe vonul, és el is hagyta az országot.

Tizenkét éves külföldi munkája során változatos munkákat kapott. Az oszmán birodalomban fontos bizalmi állásokat nyert el. Feleségével, Spielmann Rozáliával bejárta a Közel-Keletet és Európa déli részét, ahol újabb nyelveket tanult meg. Obrusánszky Borbála 2006-os előadásában találhatunk arra adatot, hogy a magyar tudósok, köztük Jakab Elek székely származású akadémikus megpróbálta felkutatni Bálint Gábor tartózkodási helyét. Az 1890-es években értesülhettek, hogy az athéni egyetemen arab nyelvet oktat. Külföldi sikerei ellenére hazánkban mégsem ismerték el igazán. Bálint ugyanis tagadta a magyar nyelv finnugor eredetét, ugyanakkor a 19. század végi ugor-török háborúban a török eredeztetést sem fogadta el, azt állítva, hogy a magyar az általa turáninak nevezett nyelvek egyik önálló ága.

Az 1890-es években a székelyek Jakab Elek történész vezetésével mozgalmat indítottak, hogy hazahívják Bálintot. Először az Akadémián próbálkoztak, majd végül a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem urál-altaji tanszékének élére kapott kinevezést. 1893-ban foglalta el állását, tizenkilenc évig tanított itt. Ekkor Kolozsvárott a diákok olyan nyelveket ismerhettek meg, mint sehol Európában. Bálint a városban kiváló lehetőséget kapott: az Erdélyi Múzeum c. folyóirat leközölte tanulmányait, majd ott jelentek meg kaukázusi, kabard tanulmányai is. 1901-ben megjelent művében a magyar honfoglalást kísérelte meg újraértékelni.

Bálint Benedek

Bálint Benedek
Bálint Benedek

(1860. május 20. – 1920. szeptember 20.)

Bálint Benedek fametsző, grafikus, iparművész. Testvére, Szentkatolnai Bálint Gábor nyelvész és orientalista volt.

Szülei Bálint Endre és Illyés Ágnes voltak. Elemi iskoláját Szentkatolna római katolikus felekezeti iskolájában kezdte meg, majd Kézdivásárhelyen tanult tovább. 1876–1880 között a Mintarajziskolában (Magyar Képzőművészeti Egyetem) tanult, ahol Morelli Gusztáv (1848–1909) tanítványa volt. 1881–1883 között Párizsban tartózkodott; 1885-től Budapesten dolgozott. 1885–1902 között a Morelli-műhely fametszője volt. 1902–1912 között Kézdivásárhelyen rajztanárként dolgozott. 1912–1913 között az orosházi állami polgári fiúiskolában tanított. 1913–1920 között Békéscsabán oktatott.

Az egyik legjobb technikájú magyar fametsző volt. Munkácsy Mihály festményeinek és rajzainak sokszorosítója volt. Illusztrációkat metszett fába, székely népi stílusban iparművészeti munkákat is készített. Tüllre varrott új csipketechnikájával nagy feltűnést keltett.

Bakk Endre

Bakk Endre
Bakk Endre

(1841. október 11. – 1906. március 23.)

Szentkatolnai Bakk Endre kanonok. Több mint hétszáz évre visszatekintő székely főnemes családból származott.

A gyulafehérvári papneveldébe 1860. augusztus 15-én vették fel. Nagyváradon szentelték pappá 1864. július 31-én. 1864. augusztus 2-ától 1866. január 13-áig segédlelkész, azután verestoronyi lelkész volt 1868. április 28-áig, alsókapniki lelkész 1869. október 27-éig, majd apanagyfalvi lelkész 1870. november 6-áig. Innen Oláh-Láposbányára kérette magát, ahol 1875. március 7-éig lelkészkedett. Ezen idő alatt saját költségén restauráltatta Alsó-Kapnikban és Oláh-Láposbányán a templomot, az iskolát és a temetőt. 1875. március 11-én átkérette magát Vízaknára. 1899. május 15-én főesperes, 1904. október 12-én pedig tiszteletbeli kanonok lett. Vízaknán haláláig a lakosság lelki megbékítésére, a szegényekre, szellemi fejlődésükre, történelmi értékeik megóvására tetemes anyagiakat áldozott. Az 1848–49-ben elesetteknek honvédemlékművet emeltetett. Saját költségén emeletes római katolikus leányiskolát, templomot és temetőőr-lakot építtetett, kápolnát restauráltatott.

Városi és megyei képviselő tag, az Alsófehér Megyei Történelmi, Régészeti és Természettudományi Egylet tagja, 1888-tól a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság pártoló tagja volt.

Kovács László

Kovács László
Kovács László

(1944. július 16. – )

Kovács László romániai magyar fotóriporter.

A kézdivásárhelyi középiskola elvégzése után Székelyudvarhelyen szerzett tanítói diplomát. Oklándon tanított, majd az Előre (1972–74), utóbb a sepsiszentgyörgyi Cuvîntul Nou fotóriportere. Különböző lapokban megjelenő riportjait maga illusztrálta fényképeivel. A moldvai csángók közti barangolásairól az 1970-es évek elején a Falvak Dolgozó Népe hasábjain közölt rovatot. A romániai magyar írók és irodalmi események művészi megörökítésére törekedve több, mint hetven íróról készített portrét. Fehér-fekete felvételek, színes diapozitívek és kisfilmek idézik Kós Károly, Sáska László, Bartalis János, Lakatos Demeter, Nagy István, Szemlér Ferenc, Salamon László és mások emlékét. Néprajzi fotói és diafelvételei közül kiemelkedő az a sorozat, amelyet erdővidéki fejfákról készített. A szociofotó művelője.

Luka László

Luka László
Luka László

(1898. június 8. – 1963. július 23.)

Luka László romániai magyar politikus, pénzügyminiszter, a Román Kommunista Párt tagja.

Nagyszebenben tanult. Az első világháborúban magyar katonaként szolgált, 1919-ben a Székely Hadosztályhoz tartozott. Az 1920-as év elején Brassóban gyári munkásként dolgozott, és az illegális Román Kommunista Párt tagja lett. 1924-től a párt Brassó megyei főtitkáraként tevékenykedett. Az 1930-as években több ízben börtönbe került, ahonnan 1940-ben a Csernovicbe bevonuló szovjetek szabadították ki. Ettől kezdve 1944 őszéig a szovjet hadseregben volt politikai tiszt, és tagja lett az ukrajnai Legfelső Szovjetnek. 1945-ben az Országos Demokratikus Arcvonal főtitkárává választották. 1946-ban ő irányította a Magyar Népi Szövetség belső ellenzékének felszámolását. 1947. november 5-étől pénzügyminisztere lett Petru Groza többször átszervezett kabinetjének, ezzel párhuzamosan (egyedüli magyarként) a Román Kommunista Párt Politikai Bizottságába is bekerült.

1952-ben a párton belüli „tisztogatás” áldozatává vált. A Román Kommunista Pártból való kizárását a párt központi vezetőségének plenáris ülésén (május 26–27.) jelentették be. Őt tették felelőssé az iparosítási politika kudarcáért és az 1952. január 26-án bevezetett pénzügyi reform hiányosságaiért. Ezen kívül megvádolták a „kulákok” és a „kapitalisták” támogatásával, valamint a párton belüli magyar frakció felállítására irányuló törekvésekkel. Letartóztatásának időpontja nem ismeretes, a bukaresti katonai bíróság 1954. október 10-én ítélte halálra, majd az ítéletet életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták. Luka 1963-ban halt meg magánzárkájában. Lemhényben van eltemetve.